Téged is várunk a Szabad Szoftver Konferenciára

5/4/2022
Csapat

Három év után először újra megrendezésre kerül a Szabad Szoftver Konferencia, ami immár tizedik alkalommal nyújt lehetőséget az informatika területén dolgozóknak és hallgatóknak új ismeretek szerzésére, szakmai kapcsolatok építésére. Az egész napos rendezvényre május 13-án, az Agórában kerül sor. A WebOrbit csapata már évek óta bekapcsolódik a szervezés munkálataiba, idén először pedig már szervezőként és kitelepülő cégként is találkozhattok velünk a rendezvényen.

A konferenciára ismét várunk mindenkit, aki szeretné bővíteni ismereteit a szabad szoftverek területén – felhasználóként, programozóként, vagy üzemeltetőként – vagy szívesen venne részt az előadások utáni kerekasztal beszélgetéseken. A rendezvény kiváló lehetőséget nyújt networkingre is, álláskeresők, érdeklődők számára nagyon jó alkalom a kitelepülő cégekkel való kapcsolatfelvételhez. A konferencia támogatói és kitelepülői között tudhatjuk a térség több kiemelkedő vállalatát – így például az EPAM Systems Kft.-t, a P92 Solutions Kft.-t, az FSF.hu Alapítványt, a Pronovix Hungary Kft.-t, a Szegedi Tudományegyetemet és a Computerworld-öt is.

Az angol és magyar nyelvű előadásokat idén először a V4 országaiba is streameljük. Az egész napos rendezvényen több mint 30 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, a teljes programkínálatról ezen a linken tájékozódhattok. „Az informatikában rengeteg szabad szoftvert használunk, ezért nagyon fontos, hogy minél jobban képben legyünk ezekkel a technológiákkal. A konferencia előadóinak már egytől-egyig van tapasztalatuk a legújabb szabad szoftveres technológiákkal kapcsolatban, és nagy előny, hogy az előadások után kérdések felvetésére is lehetőségük adódik a látogatóknak. A rendezvény emellett erős közösségkovácsoló erővel is bír, a WebOrbit számára is igazi csapatépítő eseménynek számít” – mondta el Vörösmarty Bence, cégünk ügyvezetője.

A Szabad Szoftver Konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehetséges.

Képek az előző konferenciáról

WebOrbit Informatikai Kft.
Szeged, Magyarország
Letisztult és személyre szabott megoldásokat nyújtunk azért, hogy az emberek a lényegre koncentrálva elérhessék céljaikat.